Képzések és tanfolyamok Budapesten: hol tanuljak?

Képzések és tanfolyamok Budapesten: hol tanuljak?

Számos képzés közül válogathatunk Budapesten, illetve az online tanulás térhódításának köszönhetően akár otthonunkat sem feltétlenül kell elhagynunk. Nézzük, honnan szerezhetünk szakképesítést vagy tanúsítványt Budapestről.

Budapesti Komplex Szakképzési Centrum

A fővárosban széles a választék: technikum, szakképző iskolák, szakiskolák, ingyenes szakmai oktatás és felnőttképzés, nyelvi képzések, érettségire felkészítők, illetve szakközépiskolák is várják jelentkezésünket. Jóformán szinte minden sarkon találhatunk valamit, de a bőség zavara miatt ajánlott tudatosan válogatni és átgondolni, valójában milyen irányba is szeretnénk haladni.

Cím: 1211 Budapest, Tanműhely köz 7.

https://bkszc.hu/

Fontos tudni azonban, hogy az eddigi szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat azonban felváltja két új típus: a technikum és a szakképző iskola. A tanulmányok során ösztöndíjakat kaphatnak a diákok, de a szakmaszerzés után akár 150-300 ezer forintos pályakezdési juttatás is ütheti a markukat. A dolgozó felnőtteknek sem kell aggódniuk, esti tagozaton is indulnak képzések a jövőben, ráadásul az első két szakképesítés megszerzése továbbra is ingyenes.

https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/240/pecset-is-erinti-a-valtozas-csokken-a-szakkepzesek-listaja

https://vmkik.hu/uj-szakkepzesi-rendszer-a-20202021-es-tanevtol

szakmák

 

EFEB felnőttképzés

Az EFEB tanfolyamainak elvégzésével a szakképzések mellett e-learning tananyagokra is szert tehetünk, mellyel folyamatosan képezhetjük magunkat a legkülönfélébb területeken. A megszerzett papírokkal és tanúsítványokkal pedig akár leendő munkáltatónk előtt is bizonyíthatjuk tanulás iránti vágyunkat.

Levelezési cím: 1139 Budapest, Frangepán utca 19.

Ügyfélszolgálati iroda: 1114 Budapest, Villányi út 5-7.

https://www.efeb.hu/

 

Minerva 90 Felsőoktatási és Tanfolyamszervező Kft.

A Minerva képzései közül válogathatunk az egészségügyi, a gépészeti, az informatikai, a kereskedelmi, a közgazdasági, a pedagógiai és kulturális, a szociális, az ügyviteli, az egyéb szakmai, illetve tréningek kategóriákban. A rövidebb, 8 órás tanfolyamtól a hosszabb, 1300 órásokra is beiratkozhatunk.

Egyéb szakmai képzésekről itt írtunk korábban:

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/331/kozepfoku-es-egyeb-szakmai-kepesiteseket-nyujto-kepzesek

 

Miért és hogyan tanuljunk felnőttként, munka mellett?

Sokak számára ismerős lehet a helyzet, hogy szívesen képeznék magukat és beiratkoznának bizonyos tanfolyamokra, azonban idejük nem engedi. Szerencsére egyre több képzés és iskola hajlik a rugalmas munkarend irányába, ezért esténként vagy otthonról is van lehetőségünk tartani a lépést.

Számtalan előnye lehet annak, ha nem állunk meg tanulással és folyamatosan fordítunk időt az önfejlesztésre – akár munkahelyünkön is előre lephetünk általa. Célszerű lehet tehát napi 1-2 órát rászánni a jövőnkre és fejleszteni magunkat valamilyen területen.

Az álláskeresés során is hasznunkra válhat, ha bővítjük szakmai ismereteinket vagy idegen nyelvismeretünket. Az állásinterjú során pedig előnybe kerülhetünk, ha kiemeljük, hogy képesek vagyunk célokat kitűzni magunk elé és erőfeszítéseket tenni.

https://allasorias.hu/karriertipp/milyen-nyelvet-tanuljunk/

Az önfejlesztés pedig a 21. században egyre fontosabb a digitalizáció és a robotizáció miatt is, mely alapjaiban változtathatja meg a munkaerőpiaci viszonyokat. Aki nem készül fel a változásra és olyan munkát végez, melyet például a robotok kiválthatnak, könnyen állás nélkül maradhat a jövőben. Igaz, pánikra sincs ok: kutatások szerint több új munkahely fog létrejönni, mint amennyi megszűnik.

 

BudapestAllas.hu / P.P.