Munkaviszony megszűnése Budapesten: akár előnyünkre is fordíthatjuk!

Munkaviszony megszűnése Budapesten: akár előnyünkre is fordíthatjuk!

A munkaviszony megszűnése esetén a budapestieknek is érdemes felkészülniük a változásra. Fontos, hogy az álláskeresés során megfelelően kihasználjuk a felszabadult időnket és tudatosan kezeljük a kialakult helyzetet.

A budapesti munkavállalók életében is eljöhet a nap, amikor valamilyen oknál fogva megszűnik a munkaviszonyuk, ezért újra álláskeresővé válnak. A 2020-as koronavírus-járvány pedig bizonyítja, minden esetben készen kell állnunk egy-egy nehezebb periódusra – akár önhibánkon kívül is munka nélkül maradhatunk. Ebben az esetben pedig fontos, hogy ne pánikoljunk és tudatosan készüljünk az elkövetkező periódusban.

 

Tartalékok beosztása

Célszerű spórolnunk a nehezebb időkre, így a hirtelen jött munkaviszony megszüntetés esetén is elboldogulhatunk egy darabig. Az álláskeresés is nyugodtabb folyamattá válik, ha nem kell egyből a megélhetésünk miatt aggódnunk. Ebben az esetben ugyanis olyan – budapestiállásokra pályázhatnánk, melyek nem feltétlenül szolgálják karrierünk előrehaladását vagy nem illenek össze elképzeléseinkkel, elvárásainkkal. Legyünk türelemmel – amennyire lehetséges – és olyan pozíciókat célozzunk meg elsőként, melyek ténylegesen felkeltették érdeklődésünket.

 

Használjuk ki a felszabadult időnket

Az álláskeresés mellett számos területen behozhatjuk a lemaradást. Tanuljunk és képezzük magukat vagy kapcsoljunk ki egy időre és tudatosítsuk magunkban, mivel szeretnénk foglalkozni hosszú távon. Budapesten a lehetőségek tárháza szinte végtelen, de az online térben is temérdek lehetőségünk van az önfejlesztésre.

Sokat segíthet az aktivitás fenntartása, a sport és az olvasás vagy a szakmai tudásunk „karbantartása”. Bővítsük meglévő ismereteinket, így a következő munkahelyünkön már még jobb teljesítményre lehetünk képesek.

 

Álláskeresési stratégia

Írjuk meg az önéletrajzunkat és nézzünk utána, milyen a jó motivációs levél (https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/337/hogyan-keszitsunk-eros-motivacios-levelet) – fontos azonban, hogy ne küldjük el ugyanazokat a sablonokat. Minden budapesti cég és általuk felkínált pozíció különbözik a másiktól, ezért a jelentkezést szabjuk az adott álláshirdetésre.

Legyünk jelen az online térben, egyes felületek aktív használata – például a LinkedIn – passzív módon is elősegítheti a munkakeresést. Mindemellett pedig állásokra is pályázhatunk az oldalon.

https://www.linkedin.com/

álláskeresés

Egyet hátra, kettőt előre – egy új út megtalálása

Akár önismereti folyamatként is tekinthetünk a munkaviszonyunk megszűnését követő időszakra, ekkor ugyanis kiaknázhatjuk egyéb lehetőségeinket: megalapíthatjuk vállalkozásunkat vagy jelentkezhetünk olyan állásokra, melyeket sokkal inkább szolgálják törekvéseinket, mint korábbi munkahelyeink.

Az állásunk elvesztése tehát nem feltétlenül kell, hogy rossz hatással legyen ránk, manapság ugyanis számos kapu nyílhat ki előttünk – főként Budapesten. Lehetséges, hogy végül egy teljesen más területen találjuk meg számításainkat.

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/327/hasznos-tanacsok-ha-megszunne-a-munkaviszonyunk

 

BudapestAllas.hu / P.P.