Az informatikusoknak áll a világ, szokták mondani. Nem alaptalanul, hiszen iszonyatos kereslet van ezekre a szakemberekre. Sokkal több pozíció van hirdetve a fővárosban és vidéken is, mint amennyi ember van az országban, aki el tudná látni ezeket a feladatokat. Ez egy nagyon kiélezett versenyt eredményezett a cégek között, ami magával hozta azt is, hogy a bérigények folyamatosan nőnek. Ma már egy pályakezdő informatikus elkér akkora bért, amiért más évekig dolgozik és mászik a ranglétrán. Vélhetően a koronavírus járvány ennek az egésznek egy új löketet fog adni, hiszen eddig is a digitalizáció volt a fő irány, de most még inkább szükséges lett a különböző folyamatok és szolgáltatások digitális térbe történő terelése.
Természetesen az informatika is egy nagyon széles gyűjtőfogalom, és az sem mindegy, hogy fejlesztésről vagy üzemeltetésről beszélünk. A legnagyobb magyar állásportálon viszont több száz hirdetést találunk az IT programozás, fejlesztés kategóriában.
Gondoljunk csak bele, hogy hány szolgáltatáshoz kell valamilyen informatikai megoldás, hogy a neten el lehessen intézni. Hány weboldalt kell üzemeltetni? Hány új csatornát kell kitalálni? Egyik legjobb példa a mostani helyzetben a digitális bankolás. Senki nem akar bankfiókba menni egy egyszerű személyi kölcsön felvételéért. A bankok pedig versenyt futnak az idővel, hogy ki fejleszti le azokat a weboldalakat, vagy mobil applikációkat, amelyekkel akár az otthonunk kényelméből is megigényelhetünk egy terméket.
Ezeknek a technikai megvalósításához pedig komoly programozói tudásra van szükség. Különböző programnyelveket kell ismernünk, és tudni használni őket, ha ilyen pozíciókra akarunk pályázni (pl. C++, Java, HTML, stb.)
Leggyakrabban a nagy telco, pénzügyi, és egyéb technológiai cégeknél találkozunk majd ilyen lehetőségekkel, főleg azért, mert Budapesten van ezen cégek székháza általában. (például az IT Services Hungary kft. https://www.deutschetelekomitsolutions.hu/karrier/nyitott-poziciok/) A karrierportálokon a developer, fejlesztő, programozó, full stack developer, front end vagy backend kifejezéseket érdemes keresni.
A programfejlesztés fontos velejárója, hogy a termékeket tesztelni is kell. Különböző tesztelő pozíciókat is találunk az IT kategóriában, ahol nem szükséges olyan mély tapasztalat a programozásban vagy kódolásban, de érteni kell a miérteket. Léteznek manuális tesztelő munkák, amikor mi magunk tesztelünk le funkciókat vagy kész alkalmazásokat, de vannak automatizált tesztek is, ahol nagy mennyiségű vizsgálatot kell előre automatizálni majd kiértékelni.
Az agilis módszertan pont az IT projektmenedzsmentből alakult ki, ami egy szemléletmódbeli és munkaszervezési módszertan. Azt hivatott elősegíteni, hogy az informatikai fejlesztések minél hamarabb és hatékonyabban menjenek végbe. Ez olyan szinten terjedt el, hogy ma már a klasszikus IT projektmenedzser pozíciók mellett gyakran találkozunk Product Owner, vagy Scrum Master pozíciókkal is. Szinten minden nagyobb cég ebbe az irányba tart, ezért érdemes megismernünk ezeket a módszertanokat. Ezekben a munkákban jellemzően nem a konkrét fejlesztést kell csinálnunk, hanem szakcsapatok koordinálását, és a folyamatok racionalizálást kell majd végezni, de természetesen érteni kell az alapokhoz.
A legtöbb cégnél vagy állami szervezetnél pedig ugyanúgy találunk üzemeltetéshez kapcsolódó informatikai pozíciókat, mint például egy klasszikus értelemben vett rendszergazda, vagy helpdesk kolléga, aki segít az informatikai problémák elhárításában.
Határ a csillagos ég az informatikusok számára Budapesten: https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/511/hatar-a-csillagos-eg-az-informatikusok-szamara-budapesten
BudapestAllas.hu / D.M.