Így válhatsz pilótává Budapesten és Budapest környékén 2021-ben

Így válhatsz pilótává Budapesten és Budapest környékén 2021-ben

Az egyik legbiztosabb és legmagasabb jövedelemmel rendelkező szakma a pilótáké, mindezzel arányosan azonban természetesen komoly követelményeknek kell megfelelniük a jelentkezőknek. Budapesten és Budapest környékén, illetve szerte az országban találhatunk pilótaképzéseket, tanfolyamokat.

Fizetések: határ a csillagos ég

Amennyiben valaki sikeresen elvégzi a vizsgákat és pilótának áll, várhatóan jóval az országos átlag fölötti havi jövedelemre fog szert tenni. Akár még a bruttó 1 millió Ft körüli fizetés sem elképzelhetetlen.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/900-ezer-forintos-kezdo-fizetes-nem-vicc-ilyen-is-van-magyarorszagon.1053421.html

Csupán a pénz miatt azonban nem érdemes jelentkezni, ugyanis a követelményi rendszer és a munkával járó felelősség értelemszerűen megköveteli, hogy csak a legjobbak szállhassanak fel. Ehhez pedig szükség van az érdeklődésre és a repülés iránti szeretetre.

 

Repülőiskolák, képzések

Ahhoz, hogy pilótának álljunk, több út vezet. Vannak, akik a repülőiskolákra esküsznek, míg mások az intenzív, iskolarendszerű képzésekre. A sikerhez azonban mindenképp több éves, kitartó munka szükséges.

https://www.jetfly.hu/legitarsasagok/a-wizz-air-varja-a-jelentkezoket-a-pilotaakademiajara

A Magyar Pilóta Akadémia (MPA) oldalán számos lehetőség közül válogathatunk. A pilótaképzések között megtalálható a magánpilóta képzés, az éjszakai jogosítás, a műszerrepülő képzés, az oktatói képzés és a típusátképzés egyaránt.

https://pilotaakademia.hu/pilotakepzes/maganpilota-kepzes-ppl

Az akadémia Budapest közelében, Tökölön található.

 

Utasszállító vagy magángép?

Természetesen ahogy sofőrként választhatunk, személygépjárműt vezetnénk inkább vagy egy nagyobb teherautót, kamiont, más és más követelményeknek kell megfelelnünk. Egy utasszállító vezetése sokkal nagyobb felelősséget, mintha sétarepülővel szeretnénk az egekbe szállni. Persze utóbbi sem tartozik a könnyű szakmák közé…

https://pilotaakademia.hu/kepzesi-araink

A magánpilótává váláshoz első lépésként el kell végeznünk a PPL tanfolyamot ahhoz, hogy ún. kedvtelési céllal (bérelve vagy saját géppel) jogosultak legyünk egy kisebb repülőgép vezetésére. Ehhez a következő modulokat kell teljesítenünk: repülőorvosi vizsgálat,  elméleti képzés, hatósági elméleti vizsga, gyakorlati képzés első fele (25 óra), gyakorlati képzés második fele (20 óra), egyedülrepülés (10 óra), hatósági gyakorlati PPL vizsga.

https://pilotaakademia.hu/pilotakepzes/maganpilota-kepzes-ppl

utasszállító

Az utasszállító vezetéséhez tehát még komolyabb követelmények teljesítésére és kifogástalan fizikális, illetve mentális állapotra lesz szükség. Az érettségi alap, de angol nyelvtudás nélkül szintén nem sok keresnivalónk lesz a szakmában – és talán sokaknak rossz hír, de bizony a matematika és a fizika is nagy szerepet játszik az alkalmasság szempontjából.

Budapest és Budapest környéke mellett vidéken is találhatunk pilótaképzéseket, így szerte az országban elkezdhetjük letenni az alapokat.

https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/253/pecsen-is-tanulhatunk-pilotanak

 

BudapestAllas.hu / P.P.