3+1 tipp, hogyan indítsd be a karriered Budapesten

3+1 tipp, hogyan indítsd be a karriered Budapesten

Ahhoz, hogy sikeres karriert építsünk Budapesten, megfelelő stratégiára is szükség lehet. Fontos, hogy tervezzük meg a lépéseinket és tegyünk a céljainkért, különben a legértékesebb diplomával is bajba kerülhetünk. Tippek budapesti álláskeresőknek, pályakezdőknek, tanulóknak és munkavállalóknak.

Budapesti lehetőségek

Magyarországon a fővárosban, Budapesten található a legtöbb munkalehetőség. A legmagasabb fizetések átlagosan szintén itt elérhetők, illetve karrierszempontból is megéri a városba költözni. De hogyan tervezzük meg karrierünket?

https://budapestallas.hu/karriertipp

https://www.profession.hu/cikk/karrier-ujratervezve

 

Hivatás vagy szakma?

Életünk egyik legfontosabb döntése, amikor meg kell határozni, merre tovább. Természetesen számtalan példát láthatunk karrierváltókra, a pályaválasztás azonban hosszú időre meghatározhatja életünket. Egy-egy rossz döntés következményeként akár éveket is bukhatunk – habár a hibáinkból is sokat tanulhatunk.

Alapvetően kijelenthető, hogy az emberek különféle szempontok alapján jutnak el egy-egy meghatározásra. Van, akit a magas jövedelem elérésének gondolata mozdít meg, míg mások inkább olyan hivatást választanak, mellyel segíthetnek másokon. Vannak, akik az önmegvalósításban hisznek. Tanulhatunk hiányszakmát, amivel egészen biztosan hasznos tudást szerzünk és nem lesznek megélhetési gondjaink.

Budapesten széles a választék, egyetemen és szakképzésen egyaránt tanulhatunk, de aki inkább egyből munkába állna a középiskola – vagy általános iskola – után, annak is bőven akad lehetősége. A fővárosban az ország legjobb oktatási intézményei és legnagyobb vállalatai egyaránt megtalálhatók.

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/498/kepzesek-es-tanfolyamok-budapesten-hol-tanuljak

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/538/budapest-az-orszag-legjobb-egyetemi-kozott-az-elte-es-a-semmelweis

Természetesen sok változóval találkozunk az életünk során, melyek döntéseinket befolyásolják. Lehetséges, hogy tizenévesen rendőrnek szeretnénk tanulni, majd később megszeretjük az informatikát vagy egy jobban fizető szakmát szeretnénk magunknak. Függhet a családi háttértől és nyilvánvalóan a felvételitől – ha nem kerülünk be a kiválasztott képzésre, könnyen más utat járhatunk be, mint azt korábban terveztük.

 

Tanulj

A 21. század a tanulásról szól. Talán soha nem volt ilyen fontos, hogy az ember folyamatosan képezze magát és haladjon a kor adta változásokkal. Elég csak belegondolni a digitalizáció folyamataiba: nézzük meg, hol tartott 10-15 évvel ezelőtt a technológia és hol tart napjainkban. Az élethosszig való tanulás elfogadása és elsajátítása alapjaiban határozhatja meg szakmai karrierünket. Nem feltétlenül arra kell gondolni, hogy el kell végezni az összes egyetemet, ami létezik, hanem az alapvető átalakulásokat kell figyelemmel kísérni és saját szakterületünkön résen lenni. Lehetséges, hogy hosszú távon kamionsofőrök szeretnénk lenni, azonban az önvezető technológiák forradalmasítása miatt merőben átalakulhat a teljes iparág. De lényegében minden szakmára és munkára hatással van: a gyártósorokon egyre inkább főszerepbe kerülhetnek a gépek, de aggódni mégsem kell: a kreatív, emberi gondolkodás felváltja a monoton munkavégzést és a jövőben egyre több olyan pozíció nyílhat, melyben humán erőforrásra lesz szükség.  

 

Legyen történeted!

Manapság egyre ritkább, hogy valaki egy munkahelyen dolgozza le az egész életét. A változás a karrierünk szerves részévé vált, ezért fontos, hogy a történeteink világosak legyenek önmagunk – és a leendő munkáltatóink – számára. Könnyebben hozhatunk jó döntéseket, ha tisztában vagyunk vele, milyen ok-okozati összefüggések voltak tapasztalhatók eddig a szakmai pályánkon. Nem biztos, hogy azért jöttünk el pár hónap után az első munkahelyünkről, mert rosszul teljesítettünk vagy azért nem vettek fel egy új állásra, mert nem voltunk alkalmasak. A pontok előbb-utóbb összekapcsolódhatnak és kerek egésszé válhatnak.

https://megoldaskozpont.com/karriertervezes-5-tipp/

 

+1: szakmai tapasztalat és kapcsolati tőke kialakítása

Már az iskola falain belül is elkezdhetjük szervezni a jövőnket. Alakítsunk ki minél több – minőségi – kapcsolatot, érdeklődjünk az adódó lehetőséget iránt és bátran vállaljunk munkát. A gyakornoki lehetőségek és egyéb állások remek potenciával bírnak, hogy belépjünk a munkaerőpiacra.

Karrier Budapesten

Az online tér szintén fontos: használjuk aktívan a különböző felületeket (pl. LinkedIn). Megismerhetünk releváns cégeket és embereket, állásokra jelentkezhetünk, de akár fejvadászok „áldozatává” is válhatunk.

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/562/munkat-keresel-de-nem-talalsz-igy-keltheted-fel-a-budapesti-fejvadaszok-figyelmet

https://www.linkedin.com/

Az ismeretségnek köszönhetően nagyobb eséllyel kapunk állásajánlatokat, lehetőségeket. Nemcsak munkakeresőként, vállalkozóként is előnyünkre válhatnak a kiépített kötelékek, ugyanis ezáltal mi is sokat fejlődhetünk vagy találhatunk épp alkalmas jelölteket.

A kapcsolatépítés egyik további formája a szakmai programokon, állásbörzéken való részvétel. A nagyobb vállalatok általában jelen vannak a hasonló eseményeken, ahol könnyen szóba állhatunk az illetékes munkatársakkal. Napjainkban a virtuális állásbörzékhez már az otthonunkat sem kell elhagynunk, de a személyes találkozások alkalmával is számtalan opcióra lelhetünk.

https://www.job4me.hu/

További karriertippek: https://budapestallas.hu/karriertipp

 

BudapestAllas.hu / P.P.