Felmondáson töröd a fejed? Így válthatsz win-win módra Budapesten!

Felmondáson töröd a fejed? Így válthatsz win-win módra Budapesten!

Számtalan oka lehet annak, ha a felmondás mellett döntünk. Budapesten jó eséllyel kaphatunk akár jobb állást, de a karrierváltás, cégalapítás vagy rossz munkahelyi körülmények szintén változásra sarkallhatnak minket az életünkben. A legjobb azonban, ha segítünk megoldást találni korábbi munkaadónknak is a helyettesítésünkre és alázatosan dolgozzuk le a felmondási időt.

„Korrekt” felmondás

Bármilyen ok miatt is távozunk az adott – budapesti – cégtől, próbáljunk meg pozitív módon elválni a vezetőktől és munkatársaktól. Akkor sem kell becsapni az ajtót magunk mögött, ha esetleg nézeteltérés miatt távozunk. Hosszú távon is jobban járunk, ha jó viszonyt ápolunk korábbi munkaadóinkkal, kollégáinkkal. Szintén fontos, hogy a következő állásinterjúkon ne kritizáljuk előző munkahelyeinket.

Tudassuk időben az illetékesekkel, hogy távozni készülünk. A felmondási idő előtt is megtehetjük, ha már biztosak vagyunk benne, hogy váltani akarunk. A cég így előbb elkezdheti keresni az új munkavállalót a helyünkre – de akár mi is ajánlhatunk ismerőst, ez esetben talán döntésünket is egyszerűbben elfogadják.

munkahelyi felmondás

 

Hogyan tehetjük meg?

Más a helyzetünk határozatlan- és határozott időtartamra vonatkozóan. Amennyiben határozatlan időtartamú munkaszerződéssel rendelkezzünk, nem szükséges indokolnunk döntésünket – a munkáltatóval ellentétben – és a próbaidő alatt írásban sem kell felmondanunk. Fontos tudni azonban, hogy ebben az esetben nem jár számunkra végkielégítés. Határozott időtartamra szóló munkaszerződés esetén már szükséges az indoklás. A munkaviszony alapvetően megszüntethető a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével, rendes felmondással, rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal a próbaidő alatt vagy határozott idejű munkaviszony esetén a határozott idő letelte előtt a munkáltató által.

https://www.profession.hu/cikk/felmondas-kerdesek-es-valaszok

Felmondás esetén számolni kell vele, hogy akár a felmondási idő utolsó napjáig nem állhatunk tovább.  Ez függhet attól a ténytől is, mennyi idő alatt sikerül alkalmas munkaerőt találni a helyünkre. Budapesten ez akár a szokásosnál gyorsabban megtörténhet. A munka törvénykönyve harminc napot határoz meg, ugyanakkor előzetes megállapodással ez az idő eltérhet. Alapvetően 3 év után 5 nappal, 5 év után 15 nappal, 8 év után 20 nappal, 10 év után 25 nappal, 15 év után 30 nappal, 18 év után 40 nappal, 20 év után 60 nappal kell számolni.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/felmondasi-ido-igy-szamitando-2020-ban-a-felmondasi-ido-mennyi-felmondasi-ido-jar.1095476.html

https://bajcsaylegal.com/felmondana-a-cegenel-ezekre-figyeljen-oda/

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200001.tv

 

Pro és kontra

Természetesen ilyen nehéz döntések előtt feltétlenül mérlegeljünk és aludjunk 1-2 napot, mielőtt elhatározzuk magunkat. A felmondásnak legalább annyi hátránya lehet, mint előnye: ezt nekünk kell mérlegelnünk.

A legjobb, ha akkor adjuk be felmondásunkat, amikor már biztosak vagyunk a jövőnkben, de vannak, akik szerencsét próbálnak és inkább a spórolt pénzükből élnek pár hónapig, hogy idejük teljes részét saját vállalkozásuk beindítására vagy az álláskeresésre és karrierépítésre tudják szánni. Amennyiben elköltöznénk Budapestről és külföldre vagy vidékre mennénk, itt az alkalom, hogy belevágjunk a kalandba.

Munkahelyünk elvesztése új kapukat nyithat ki számunkra, így ekkor minden lehetőségünk meglehet rá, hogy elinduljunk álmaink útján vagy meghatározzuk céljainkat. Budapest a lehetőségek városa, így akár saját céget alapítanánk, akár új munkát találnánk, bőven van választék az érvényesülésre.

https://budapestallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/munkahely-megszunes-munkanelkulive-valas

 

BudapestAllas.hu / P.P.