Budapest: az ország legjobb egyetemi között az ELTE és a Semmelweis

Budapest: az ország legjobb egyetemi között az ELTE és a Semmelweis

Budapesten Magyarország legjobb egyetemeinek képzései közül válogathatunk. A fővárosban továbbá számtalan olyan gyakornoki lehetőségünk adódhat, mellyel hosszú távon megalapozhatjuk karrierünket és könnyen állást találhatunk.

A felsőoktatásban számos terület közül válogathatunk, több szempont is meghatározhatja a döntésünket: a hivatástudat, az érdeklődés vagy a magas jövedelem iránti igény. A legjobb természetesen az, ha mindegyik tényező megvalósul. Nézzük, mely egyetemek és képzéseik találhatók az országos elitben Budapesten.

A két legjobb hazai felsőoktatási intézmény – holtversenyben – az ELTE Bölcsészettudományi Kara és a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara, a dobogó harmadik fokán pedig az ELTE Természettudományi Kara található. Az összeállítás során figyelembe vették a jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, illetve az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát egyaránt.

https://eduline.hu/felsooktatas/20191120_HVG_diploma_rangsor_2020

https://eduline.hu/felsooktatas/20191229_HVG_diploma_rangsor_2020_osszefoglalo

 

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Aligha akad olyan fiatal ma Magyarországon, aki ne hallott volna az ELTE karáról. Nem véletlenül: a budapesti egyetem a legjobbak között szerepel a bölcsészettudományok, az informatikai képzések, a jog, illetve a természettudományok és pedagógia területén egyaránt.

A budapesti intézmény mellett Szombathelyen is tanulhatunk, továbbá nyelvvizsgáztatással és pedagógus-továbbképzéssel szintén foglalkoznak.

https://www.elte.hu/

https://www.elte.hu/nyelvoktatas

 

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)

A BME kara a gépész- és villamosmérnöki területeken tartozik a szűk elitbe, az itt megszerzett diplomával pedig komoly karrierlehetőségek előtt állnak a budapestiek. Akár már az egyetemi évek alatt elhelyezkedhetünk gyakornoki pozíciókban és megalapozhatjuk jövőnket szakmánkban.

https://www.bme.hu/

egyetemi hallgatók

 

Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE)

A felsőoktatási intézmény elsősorban – az oktatói értékelések alapján – a társadalomtudományok területén bír vezető szereppel. Tanulhatunk a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok, a politikatudományok, a szociálpedagógia vagy a szociológia területén.

https://ppke.hu/

 

Semmelweis Egyetem (SE)

Az orvosi- és egészségtudományok képzési területeken a hallgatói és oktatói vélemények alapján egyaránt a legjobbnak bizonyult magyarországi egyetem. Nem csoda, hisz az intézmény köztudottan magas nívón képzik a leendő szakembereket.

https://semmelweis.hu/

 

Budapesti Corvinus Egyetem (BCE)

A BCE kara a gazdaság- és társadalomtudományok területén végzett a rangsor elején. Az alap- és mesterképzések mellett nyelvtanulási lehetőségek és nemzetközi programok várják a hallgatókat.

https://www.uni-corvinus.hu/

 

Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)

Magyarországon kizárólag itt szerezhetünk releváns felsőoktatási végzettséget a rendészeti és hadtudományi területeken. A megszerzett diploma értékét ezért nem kell külön magyarázni, az egyetem továbbá képzési színvonalát tekintve is a legjobbak között található.

https://www.uni-nke.hu/

 

BudapestAllas.hu / P.P.