Egészségügyi állások Budapesten

Egészségügyi állások Budapesten

Budapest és a környező agglomeráció nagyon sok cég székhelyének ad otthont, amelyek az egészségügyhöz tartoznak. Ezek jellemzően gyógyszeripari cégek, de a cikk további részében az állami vagy közegészségügyi munkákról is szót ejtünk majd röviden.

A gyógyszeripar egy nagyon is megosztó iparág, hiszen egyfelől az emberek gyógyításáért dolgoznak, ami nagyon nemes dolog, de mindenki tudja, hogy profit alapon működnek. Abba az örök vitába most nem mennénk bele, hogy akkor direkt megbetegítik-e az embereket, hogy még több gyógyszert vegyenek, vagy nem. Biztos vannak kétes ügyek, de ez egy másik beszélgetés témája.

Ami biztos, hogy Budapesten is robbanásszerűen megugrott azoknak a cégeknek a száma, akik ebbe a kategóriába esnek, legyen szó kutatásról és fejlesztésről, konkrét termékek gyártásáról, vagy támogató központok létrehozásáról. Vegyük sorra ezeket.

 

Több olyan cég is létezik, amelyik gyógyszerek kifejlesztésével foglalkozik, és sokszor dolgoznak együtt akár egyetemekkel is, de maguk az egyetemek is végeznek sok kutatást önállóan. Ilyen területen elhelyezkedni komoly gyógyszerészi végzettséggel, esetleg biokémia, vagy hasonló társtudomány ismeretével tudunk bekerülni, amennyiben valóban a fejlesztő munkán és kísérleteken szeretnénk dolgozni. (Akár doktori cím is szükséges lehet bizonyos esetekben). Természetesen egyetemi oldalról a Semmelweis egyetem a legfontosabb szereplő, aki akár nagy cégekkel, akár kisebb magyar start-upokkal vagy cégekkel is együtt dolgozik.

A gyógyszergyártás egyik nagy szereplője a TEVA Gyógyszergyár Zrt. (https://www.teva.hu/yourcareer/) Bár a cég székhelye Debrecenben van, egy nagy gyáruk pedig Sajóbábonyban, de a kereskedelmi központjuk Budapesten található, a logisztikai központ pedig Gödöllőn, Budapesthez közel. Itt jellemzően nem csak egészségügyi/gyógyszerészeti állásokat találunk, hanem klasszikus gyári és logisztikai munkakörökkel is találkozhatunk.

 

Az egyik legnagyobb hazai központú gyógyszercég a Richter Gedeon (https://www.richter.hu/hu-HU/Karrier/Pages/karrier.aspx) ahol szintén K+F munkáktól kezdve az informatikuson át a gépkezelőig mindent találunk. Budapest mellett egyébként Dorogon és Debrecenben is vannak telephelyek.

Szintén jelentős az Egis Gyógyszergyár Zrt. (https://karrier.egis.hu/allasok). Ők Budapesten üzemeltetnek egy kutatási és fejlesztési központot és három magyarországi termelőhelyük van.

Érdemes tudni, hogy sok értékesítői, területi képviselői munka is elérhető ezeknél  a cégeknél, amennyiben a sales a mi területünk.

 

Ha pedig az egészségügyben/gyógyszeriparban dolgoznánk szívesen, de nem szorosan ehhez kapcsolódó munkakörben, akkor érdemes megnézni a Roche SSC (Shared Service Center, vagyis szolgáltató központ) állásajánlatait (https://www.roche.com/careers/our-locations/europe/hungary.htm) ahol mindenféle pénzügyi, gazdasági, HR és egyéb támogatói munkakörből válogathatunk.

Egy másik cikkünkben részletesebben írtunk az egészségügyi munkák egyik területéről, a terápiás és rehabilitációs munkákról, melyet itt olvashatsz (LINK)

A közszférában orvosként, ápolóként is dolgozhatunk, de ezeket a munkákat jellemzően nem feltétlenül az álláskereső oldalakon fogjuk megtalálni, a mentős szakmáról pedig ebben a cikkben írtunk (LINK). Viszont sok nonprofit szervezetnél találhatunk egészségügyhöz kapcsolódó, érdekes munkákat. Például gyermekalapítványokhoz kerülhetünk gondozóként vagy gyermekpszichológusként is, a legtöbb szervezetnek Budapesten van a központja.

A versenyszférában pedig egész sok magán-egészségügyi szolgáltató cég van, ahol például a többi cég üzemorvosi, alkalmassági vizsgálataihoz kapcsolódó teendőit látják el, vagy valamilyen speciális kezelésre, vizsgálatra szakosodnak. Ugyanez igaz a magán fogorvosokra is, de ahhoz, hogy valaki itt dolgozzon, mindenképp megfelelő végzettségre van szükség.

 

BudapestAllas.hu / D.M.