A munkáltató kötelezettségei az új belépő kolléga irányába

A munkáltató kötelezettségei az új belépő kolléga irányába

A munkába állásunk előtti időszak, és az első nap mindig izgalmas. A legtöbb cég igyekszik törvényesen működni, de sajnos gyakran ér minket meglepetés az első napon, amikor hivatalosan is munkába állunk. Kiderülnek apróságok, nem úgy jelentenek be minket, mint ahogy megbeszéltük, és ki tudja, milyen munkaügyi zsonglőrködésekkel fognak próbálkozni.

A lényeg, hogy a Munka Törvénykönyve itt is irányadó, amennyiben szeretnénk részletesebben tanulmányozni, itt megtehetjük:

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200001.tv

Emiatt szeretnénk egy rövid összefoglalót írni nektek arról, hogy mi az, ami minden munkáltatóra nézve kötelező, amikor beléptetnek minket a céghez. Ha ezek közül valami gyanúsan elmarad, vagy kerülik a témát, akkor mindenképpen legyünk sokkal alaposabbak. És ne feledjük nagyon részletesen és gondosan elolvasni a munkaszerződést, mielőtt aláírnánk.

A munkavállalót be kell jelenteni. Ennek az első lépése, hogy a munkavállaló átadja az előző munkáltatójától származó kilépő papírokat. Ezt követően meg kell írni a szabályos munkaszerződést, legkésőbb az első munkanapon. A cég köteles az Ügyfélkapun keresztül bejelenteni a hatóságok felé az új munkavállaló bejelentését. A munkavállaló társadalombiztosítási kiskönyvébe pedig fel kell vezetni a munkaviszony kezdetét.

Mindig legyen gyanús, ha sürgetnek, nem hagyják, hogy nyugodtan végigolvassuk a szerződést, vagy vannak olyan jogos kérdéseink, amire nem szívesen válaszolnak, vagy „elmaszatolják” a válaszadást.

 

A munkáltatónak az alábbi dokumentumokat és igazolásokat kell kiadnia az újonnan belépő kollégának:

  1. Munkaköri leírás, ami általában egy külön dokumentum, de akár a szerződés részét is képezheti.
  2. Munkáltatói igazolás arról, hogy valóban nyilvántartásba vettek minket.
  3. Egy tájékoztatás is kell a szabadságainkról, illetve a szabadságokkal kapcsolatos lehetőségekről.
  4. Egy részletes tájékoztató arról, hogy pontosan mi a munkavégzés helye, milyen a munkarend és a munkaidő, mikor fizetik a bért és milyen formában, az irányadó felmondási időt is közölni kell, illetve tájékoztatni kell a kollégát arról ismét, hogy milyen iskolai végzettség szükséges a munkakör betöltéséhez.
  5. Az új kollégának ki kell töltenie az adóelőleg nyilatkozatot a családi kedvezmény érvényesítéséről, vagy ha van ilyen, akkor a súlyos fogyatékosságról is.
  6. A megfelelő munka és balesetvédelmi, egyéb biztonsági tájékoztatókat is meg kell kapni.

 

Milyen kötelezőelemei vannak egy szabályos munkaszerződésnek?

A kötelező elemek a következők. Ha ezek nincsenek benne a munkaszerződésben, akkor az érvénytelen.

  • A munkáltató cégadatai
  • A munkavállaló személyes adatai
  • A munkavállaló munkaköre
  • A munkavállaló alapbére
  • A munkaviszony tartama (határozott vagy határozatlanidejű)
  • A munkavégzés helye
  • Próbaidő tartama

 

A munkáltatónak a munkaviszony megkezdésétől azonban van még 15 napja arra, hogy az alábbiakról írásban tájékoztassa a munkavállalót, de ezek NEM a munkaszerződés kötelező részei:

  • Napi munkaidő
  • Az alapbéren túli munkabér és egyéb juttatások
  • A bér elszámolásának módja, gyakorisága, kifizetés napja
  • A munkakörbe tartozó egyéb feladatok
  • A szabadságok mértéke, felhasználása
  • Az irányadó felmondási idő
  • Van-e kollektív szerződés, vagy nincs
  • Ki a munkáltatói jogkör gyakorlója.

Ezek voltak a legfontosabb tételek a munkaügyi adminisztrációt tekintve. Legyünk felkészülve arra, hogy a cégeknek joga van egyéb nyilatkozatok kitöltetéséhez, és dokumentumok bekéréséhez is. Nagyon gyakori szokott lenni a referenciakérés, a humánkockázati nyilatkozat, titoktartási nyilatkozat, érdekellentétet feltáró nyilatkozat, összeférhetetlenségi nyilatkozat, etiaki kódex, stb.

 

BudapestAllas.hu / D.M.